Dugonics András

Szeged, 1740. október 18. – Szeged, 1818. július 25.

Író, egyetemi tanár, kegyesrendi szerzetes. 1756-ban lépett a piarista rendbe. Privigyén, Nyitrán, Nagykárolyban, Szegeden, Vácott és Medgyesen tanult, ill. tanított. 1774-ben adta ki első művét, a Trója veszedelmét. Ugyanezen évben nevezték ki Nagyszombatba az elemi mennyiségtan egyetemi tanárává. Később az egyetemmel együtt költözött Budára, innen Pestre. II. József németesítő törekvéseire válaszolva 1784-ben megjelent matematikai művével a magyar matematikai és fizikai műszókincs kialakításához járult hozzá. A császár nyelvrendeleteinek nem engedelmeskedett, továbbra is magyarul és latinul tanított. Sok németből magyarított regényt, színdarabot írt; ezek politikai célzatukkal, közmondásokkal teletűzdelt nyelvükkel Dugonics Andrást a nemesi olvasóközönség legünnepeltebb írójává tették. Különösen az 1788-ban megjelent Etelka keltett nagy lelkesedést. 1792-ben első színtársulatunk előadta az Arany percek c. színművét. Később nagy sikerrel mutatták be Bátori Mária c. színművét, amely több évtizeden át műsoron maradt. Sokat tanulmányozta a népnyelvet, sok közmondást gyűjtött össze, de ez a gyűjteménye csak halála után jelent meg. 1808-ban betegsége miatt nyugdíjaztatta magát és Szegedre költözött. A nemesi ellenállás, a nemesi-nemzeti mozgalom irodalmi képviselője, a múltat is a köznemesség szemével nézte.

Fő művei: A tudákoságnak két könyvei, melyekben foglaltatik a Betűvetés (algebra) és a Földmérés (geometria) (Pest, 1874); Etelka (r., I-II., Pozsony és Kassa, 1788); A gyapjas vitézek (I-II., Pozsony, 1794); Jeles történetek (I-II., színdarabok, Pest, 1794-1795); Jolánka, Etelkának leánya (I-II., Pest, 1803-04); Cserei (Szeged, 1808); Följegyzései (Sajtó alá rendezte ifj. Szinnyei József, Budapest, 1883).

Róla szóló irodalom: Prónai Antal: D. A. életrajza (Szeged, 1903); Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig (Budapest, 1927); Baróti Dezső: D. A. és a barokk regény (Szeged, 1934). – Szi. Csokonai Vitéz Mihály: A. D. oszlopa (vers, 1795).

Szótára: Magyar példabeszédek és jeles mondások (I-II. Szeged, 1820)