Pozsony, 1870. július 24. – Sopron, 1937. július 29.

Nyelvész, irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1908, rendes 1934), Lehr Zsigmond tanár, műfordító fia. A budapesti egyetemen 1892-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1893-tól a pozsonyi evangélikus líceum, 1897-től a budapesti evangélikus főgimnázium, 1906-tól az Erzsébet Nőiskola polgári tanítóképző intézet tanára. 1925-től a pécsi egyetemen nyilvános rendes tanár. Hosszú ideig vezette az MTA készülő új nagyszótárának gyűjtőmunkálatait. Filológiai kutatómunkásságát is magasrendű műveltsége és ízlése jellemzi. Eredményesen foglalkozott a szavak, szólások, dalok, mesemotívumok vándorlásának, egybeszövődésének, változásainak vizsgálatával. Jelentősek magyar irodalomtörténeti tanulmányai.

Fő művei: A leoninus (Budapest, 1892); Csokonai V. Mihály verstani nézetei (Budapest, 1899); Petőfi és a nyelvújítás (Petőfi Almanach, Budapest, 1909); A szólásokról (Budapest, 1910); A nyelvek szépségéről (Budapest, 1921); Bevezetés az irodalomtudományba (Budapest, 1922); Halhatatlan magyar nyelv (Budapest, 1928); A nyelvújítás elmélete és története (Budapest, 1929); A tiszta magyarság szótára (Budapest, 1932); A Madách-kérdés körül (Budapest, 1934); A szólások (Budapest, 1935).

Róla szóló irodalom: Miklóssy Lajos: T. V. (Literatura, 1937. november 15. sz.); Sági István: T. V. (Magy. Nyelv, 1937); Kozocsa Sándor: T. V. halálára (Napkelet, 1937. II.); Előd Géza: T. V. (Nyugat, 1937. II.); Alszeghy Zsolt: T. V. (Irodalomtörténet, 1937); Birkás Géza: T. V. emlékezete (Pécs, 1938); Kozocsa Sándor: T. V. irodalmi munkássága (bibliográfiával, Budapest, 1940).

Szótára:
Magyarító szótár (Budapest, 1900)