Tinta Könyvkiadó

Leírás Tartalomjegyzék Részlet a könyvből

Madaras Gábor (főszerkesztő): Az Albertfalvi Szent Mihály Templom története
1941-2016

Kedvezményesen megvásárolhatja webáruházunkban!
bevásárlókocsi

Madaras Gábor: Az Albertfalvi Szent Mihály Templom története

112 oldal, A/5, puhafedeles
ISBN 9789634091578
2018

„Én felszentelem templomotokat Szentegyházunk által előírt szertartással. Az én házam az imádság háza. Ti most szenteljétek meg buzgó imáitokkal. Mint a szemetek világára, úgy vigyázzatok templomotokra.” Ezt mondta Shvoy Lajos megyéspüspök atya 1941 október 5-én, az 1819-ben alapított Albertfalva első templomának felszentelésekor. Albertfalva hívei, nehéz történelmi évtizedekben is, plébánosaik vezetésével, művészek és támogatók segítségével, buzgón megtartották a püspök atya intelmét. A könyvből megtudhatjuk, hogy 

- az Albertfalvi Templom építésének elkezdését Mahunka Imre műbútor-asztalos adománya tette lehetővé; 

- Kismarty-Lechner Jenő tervezte meg az épületet; 

- a templom szentélyét Búza Barna szobrászművész Szent Mihály-szobra ékesíti; 

- a templom Mária-oltárának textilképe az 1938-as Eucharisztikus Világ-kongresszus főoltárát díszítette; 

- az 1958-ban felszentelt orgonát Gergely Ferenc tervezte; 

- a templom színes üvegablakai a nyolc boldogságot ábrázolják. 

Az Albertfalvi Szent Mihály Templom története, 1941–2016 c. könyv személyes hangvételű szöveges részét hasznosan egészíti ki a templom külső megjelenéséről, belső teréről, üvegablakairól, oltárairól és stációiról készült 48 művészi igényű fotó, melyeket Madaras Balázs és Pert István készített. 

A könyv szerzője, Madaras Gábor születésétől kezdve Albertfalván él. A Budapesti Piarista Gimnázium elvégzése után a Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát. Több mint 60 éve ministrál Albertfalván, kiérdemelve a veterán ministráns jelzőt. Az egyházközségi képviselő testületnek 44 évig tagja, 15 évig annak világi elnöke is volt. Azt vallja, ami vallásos életében fontos volt, abból szinte minden az albertfalvi templomhoz kötötte és köti. 

A könyvet az albertfalvi hívek mellett ajánljuk mindazoknak, akik ér-deklődnek Albertfalva helytörténete iránt. Az albertfalvi székhelyű TINTA Könyvkiadó örömmel nyújtja át az érdeklődőknek a kiadó számára fontos és kedves kötetet. 


   
Játékok
 Nyelvi játék: Akasztófa  Nyelvi játék: Nyelvi Totó Nyelvi játék: Felelj, ha tudsz!
Ön szerint melyik három szó jellemzi a legjobban 2023-at?



szavazás
Tinta Könyvkiadó TV Tinta Könyvkiadó Twitter Tinta Könyvkiadó Instagram
A Tinta Könyvkiadó működését 2022. évben a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatta.
Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Az ember tragédiájának az enciklopédiája című könyv megjelentetése szakmai program megvalósítását 2023. évben a támogatta.
A magyar nyelv szerkezetének és szókincsének újszerű bemutatása szakmai program megvalósítását 2021. évben a támogatta.