Pecznyik Ibolya (szerkesztő): Otthon a szavakban
Nyelvművelők vallomásai

„Nemrégiben megkérdezte tőlem valaki, hogy mit csinálok, amikor épp nem »anyanyelvápolok«. »Viccelsz? – feleltem. – Hisz ez életforma!« Tréfásan mondtam, de valójában komolyan gondolom, mert úgy hiszem, hogy csak így van értelme. Az anyanyelv napi használati eszköz, naponta kell foglalkozni, törődni vele, vigyázni rá.” 

„Az anyanyelv szeretete, ápolása nemcsak a munkámban, a mindennapi életem­ben is nagy szerepet játszott. Nekem ez lett a hobbim.” 

„Szerencsés embernek tartom magam, mert pedagógusként azt tehettem, amit a legfontosabb feladatnak éreztem: a magyar nyelv ismeretére, szépségére, szeretetére nevelhettem diákjaimat.” 

„Hálás vagyok, hogy az édes anyanyelvet, e »szent kelyhet« kezemben tarthatom, s tőlem telhetően ápolom és óvom.” 

„Pályám alkonyán is szeretnék tenni anyanyelvünkért, a szép beszédért. Kétség­telen, hogy e feladat belső kényszere erőt és hitet ad a további években. Folytatom hát nemes szándékkal, derűs lélekkel, nyitott szívvel, örökös ügyszeretettel.” 

E gyűjteményben az anyanyelv szeretetéről, annak szolgálatáról és művelé­séről vallanak a szerzők. 

Kik ők? Olyan emberek, akik otthon érzik magukat a szavakban. Főleg tanárok, de akad köztük óvónő, gyógyszerész, orvos, pap, közgazdász, szerkesztő, sőt egyetemi hallgató is. Fiatalok, fiatalabbak (Deme professzor úr nyomán) és nagyon ifjak! Lélekben, az anyanyelv iránti elkötelezettségben és szeretetben egyformán azok. Sok másban különböznek persze, de ebben ugyanaz a szent cél vezérli őket, amit a magyar nép Kazinczytól tanult : „Jót s jól!” 

Bízunk abban, hogy a kedves olvasó talál az írásokban valami építőt, valami újat, érdekeset, amire most csodálkozik rá először. Már ezért is érdemes kézbe venni. Forgassák örömmel!