Dömötör Sándor (szerkesztő): Kedvet virágoztató magyar népmesék
A magyar népmese kis tükre

„Egyszer volt...” Ezzel a két szóval csendül föl a mese dallama a mesélő ajkán. Ha ezt a két szót halljuk, boldogan merülünk bele a többi szóba, ami utána következik: a mesébe. És nem törődünk azzal sem, hogy így folytatódik: „hol nem volt”. 

Mi az oka annak, hogy annyira szeretjük a mesét – talán még jobban, mint a valódi hírt? Mi az oka annak, hogy nemcsak a gyermek, hanem a felnőtt is vágyódik a mese után? Mert jegyezzük meg jól: a jó mesét nemcsak gyermekek hallgatják. A mesére minden egészséges lelkű embernek igénye van. Főképp azért szeretjük a mesét, mert a mese: az élet javított kiadása. A mesében helyrezökken mindaz, ami az életben torz, ferde, suta. A mesében az történik, amit az ember igazságosnak érez, vagy amit szeretne. 

A mesében a legokosabb, a legjobb vagy a legügyesebb győz. Nem a legerősebb, a leghatalmasabb vagy a legdühösebb. Akárhány feje van a sárkánynak, végül mégis levágják mind, s néha a legkisebb babszemvitéz viszi véghez e tettet. A vasorrú bába hatalma akármilyen titokzatos és nagy, gyermekek is legyőzhetik, ha az ő oldalukon van az igazság. 

Kötetünk 17 igazi, jellegzetes magyar népmesét tartalmaz magyarázatokkal. A gyűjtemény először 1944-ben jelent meg a Népművelők könyvtára sorozatban. 

A 21. század embereként éppúgy érzünk, ha a valóságra gondolunk, mint a korábbi korok emberei. Menekülünk egy másik világba, az álmok, a mesék birodalmába, ahol minden lehetséges, és minden úgy van jól, úgy van rendben, ahogy történik, ahol emberfeletti hatalmak biztosítják minden jogosnak tartott emberi vágy diadalát.