Bánréti Zoltán: A mellérendelés és az ellipszis nyelvtana a magyarban

Ez a könyv azt mutatja be, hogy a mellérendelés szerkezete és kötőszói sokkal színesebb, érdekesebb képet mutatnak, mint amit eddig a magyarban leírtak róluk. Az egyes mellérendelő kötőszók egymástól eltérően szelektálják a bővítményeiket, vagyis az általuk mellérendelhető tagok kategóriáját és az így keletkező szerkezetek architektúrája is lényegesen különbözik. Vannak kötőszók, melyek a mellérendelt tagok nyelvtani jegyeinek összeegyeztetéséért felelősek és vannak kötőszók, melyek maguk rónak ki nyelvtani jegyeket a koordinált összetevőkre. Ez a különbség összefügg a kötőszók lexikai jelentésével és a pragmatikai elvekkel alkotott relációjával. A mellérendelő szerkezet érdekes sajátossága az ellipszis, azaz valamilyen szerkezet hangalakjának elhagyása, miközben ennek a szerkezetnek a jelentése és nyelvtani szerepe a hangalak nélkül is megmarad. Van-e az ilyen „csend”-nek szintaxisa? A választ azok a mondattani és alaktani szabályok, általánosítások adják, melyek az ellipszis nyelvtanát körvonalazzák a magyarban és a nyelvtanelméletben. Javaslatunk szerint az ellipszist ugyanazon lexikai egységnek a lexikonból történő többszörös kiválasztása teszi lehetővé. A modell szerint a lexikai kiválasztás rendszerében dől el, mely lexikai egységek esélyesek az ellipszisre és melyik mellérendelt tagban lehetséges az ellipszis. 

A könyvet – többek között – azoknak ajánljuk, akiket érdekel az újszerű nyelvészeti eszközök alkalmazása a magyar nyelv leírásában. Különösen haszonnal forgathatják a nyelvszakos egyetemisták és a magyartanárok.