Tinta Könyvkiadó

Leírás Tartalomjegyzék A könyvről írták

Péter Mihály: Nyelv, stílus, költői beszéd
Válogatott tanulmányok

Kedvezményesen megvásárolhatja webáruházunkban!
bevásárlókocsi

Péter Mihály: Nyelv, stílus, költői beszéd

216 oldal, B/5, puhafedeles
ISBN 9637094482
2006

A kötet Péter Mihálynak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusának az utóbbi három évtizedben megjelent tanulmányaiból kínál válogatást. A 28 tanulmány három tágabb témakörbe sorolható. 

Az első, általános rész nyelvészet és irodalomtudomány, illetve nyelv és zene viszonyával, valamint a tudományos nyelvművelés és a mesterséges nyelvek problematikájával foglalkozó írásokat tartalmaz; ezt a részt a szerzőnek két ma is rendkívül időszerű témában, az iskolai nyelvoktatásról és nyelvünk mai állapotáról kifejtett gondolatai zárják le. 

A második rész tanulmányai részben a nyelv működésére (pragmatikájára) jellemző szerkezeti jelenségeket (nyilatkozat, mondathasadás) tárgyalnak, részben szemantikai kérdésekkel foglalkoznak, különös tekintettel a jelentések érzelmi-értékelő komponensére, valamint különböző nyelvek egyes lexikális-szemantikai jelenségeinek egybevetésére. 

A harmadik rész munkái a nyelvészeti és irodalmi stilisztika kérdéseiről, a költői nyelvhasználat sajátszerűségeiről, valamint műfordítási problémákról szólnak. Itt kapott helyet a magyar műfordításos irodalom két újabb remeke, Puskin Jevgenyij Anyeginje, valamint Rézlovas című elbeszélő költeménye Galgóczy Árpád által készített fordításának méltatása is. 

A szerzőt kutatásainak széles spektruma (orosz és általános nyelvészet, stilisztika, költői nyelvhasználat, műfordítás) jellemzi, valamint az a törekvés, hogy az egyes vizsgált jelenségek kapcsán minél többet tárjon fel a nyelv kimeríthetetlen kifejezési lehetőségei közül. A kötet a szűkebb szakmai körökön kívül egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, műfordítók, kommunikációs szakemberek érdeklődésére is számot tarthat.


Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához sorozat XLIX. tagja.
   
Játékok
 Nyelvi játék: Akasztófa  Nyelvi játék: Nyelvi Totó Nyelvi játék: Felelj, ha tudsz!
Ön szerint melyik három szó jellemzi a legjobban 2023-at?



szavazás
Tinta Könyvkiadó TV Tinta Könyvkiadó Twitter Tinta Könyvkiadó Instagram
A Tinta Könyvkiadó működését 2022. évben a Magyar Kultúráért Alapítvány támogatta.
Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Az ember tragédiájának az enciklopédiája című könyv megjelentetése szakmai program megvalósítását 2023. évben a támogatta.
A magyar nyelv szerkezetének és szókincsének újszerű bemutatása szakmai program megvalósítását 2021. évben a támogatta.